Decemberi stressz a
megoldandó feladatok miatt,szakdolgozat írás, kiskutya halála, két hét
influenza, államvizsga, építkezés …. hát most hogy írom, és visszagondolok egy
is sok úgy, hogy az embernek egy tüneményes Angyalka lakik a pocakjában, hát
még ez így mind. És a stresszel való megküzdési stratégiák a hormonok
tombolása, a mozgás lassulása, a megváltozott érzelmi, fizikális és mentális
állapot közepette nem mindig működőképesek … legalábbis a korábbi módszerek
nem.
Mindezek hatására én azt a
módszert alkalmaztam (persze tudat alatt), hogy még több dolgot terveztem be,
hogy még véletlenül se kelljen beletemetkeznem a fájdalomba, az elém tornyosuló
feladatokba és az egyes emberi kapcsolatokban való csalódásomba. Na, hát nem
működik kedves éppen várandós vagy majd leendő kismamák. Nem vettem vissza a
tempóból, holott éreztem, hogy nem biztos, hogy nekem most még el kéne mennem
egy 5 napos képzésre, nem biztos, hogy még be kéne vállalnom kétszer két nap
tréning megtartását, nem biztos, hogy Duracell nyúl módjára kéne ide-oda
szaladgálnom, hogy a hivatalos ügyeket intézzem.
Valahogy igyekeztem túlmenni
a december és a január rám nehezedő terhein, és mintha – éppen ahogy közeledik
az időpont – beparáztam volna attól, hogy
Atyaúristenénmostakkoranyaleszekéseztmosthogyésbiztoshogyénerrefelvagyokkészülveésméltóvagyokráéskülönbenis.
Persze két hete még nem
voltam ennyire tisztában a saját érzéseimmel, sőt, az ember hajlamos magának is
hazudni (bár igyekszem egyre ritkábban és egyre rövidebb ideig, mert jobban
járok, ha belenézek a saját tükrömbe J
) .
Na szóval mindezek hatására
elmentünk a választott orvosunkhoz és végtelen nyugalommal és szakértelemmel
közölte, hogy két hét alatt nem nőtt eleget a baba, amúgy minden ok, de hát pár
napra be kéne feküdni a kórházba.
És kezdődött a tanítás J Indult onnan, hogy ha valakinek, hát nekem aztán
óriási kórházfóbiám volt. Fel sem fogtam mi történik ott és akkor, és annyit
tudtam csak kialkudni, hogy ne azonnal, hanem két napra rá kelljen befeküdni.
Persze sírás, félelem, ijedelem és egyéb finomságok után közel egy napomba
telt, amíg leérveltem magamnak, hogy ez most miért lesz jó és megbarátkoztam a
megváltoztathatatlannal.
Szerda reggel sodródva az
eseményekkel sikerült becuccolnom a terhespathológia egyik szobájába, miután
már túl voltam az első un. tüdőérlelő injekción. Hála a jó égnek az én édes
párom polihisztor mentalitásával azonnal kiképezte magát és megnyugtatott, hogy
a beutalt várandós nők nagy részének ezt beadják, így nincs okom aggodalomra.
(Attól még persze aggódtam J
).
Két nap ctg és ultrahang után
– a végtelenül kedves és szórakoztató szobatársak, a nyugalom, a magamba szállás
és elgondolkodás hatására – érdekes módon az én édes babócám is azonnal
elkezdett rendesen nőni. Sőt, most 6 nap után 10x annyit nőtt, mint előtte két
hét alatt!
Sok mindent végiggondoltam
ebben a pár napban. Átértékeltem dolgokat, megnyugodtam, jobban kiállok
magamért és rájöttem, hogy igenis méltó vagyok az anyaságra, ez a szerep jön
most az életemben, erre hangolódom, nem áll meg az élet, ha nem mindent én
kontrollálok és intézek, nem kell, hogy bűntudatom legyen, ha éppen csak
pihenek, olvasok, fekszem, nyugalomban vagyok. Küzdelmes belső munka volt, de
lehet, hogy aki hosszú-hosszú évekig a karrierépítéssel, szakmai dolgokkal van
elfoglalva, az éppen ezekben a témákban kapja a feladatait és a leckéit. Engem
ki kellett, hogy vegyen az élet a „forgalomból” ahhoz, hogy ezekre ráeszméljek.
És amikor az első ultrahangon megtudtam, hogy Angyalka mennyit nőtt, azonnal
elsírtam magamat, én, aki korábban azért kordában tudtam tartani az ilyen
érzéseimet. Hát igen, új Főnök és új szerep érkezik az életembe. Átalakuláson
megyek keresztül, ami néha felemelő és csodálatos, néha küzdelmes és fájdalmas,
de a végeredmény biztos, hogy olyan lesz, amilyenről álmodni sem mertem volna… J
Kedves Nőtársak és persze
Férfiak is! Legyünk türelmesek magunkkal, ha tanítást hoz az élet, engedjük el
ilyenkor az irányítást, hiszen ha megyünk az eseményekkel, megnyugszunk, akkor
sokkal jobban tudunk figyelni a jelekre, amik megmutatják, mit kell
megtanulnunk.
Végtelenül hálás vagyok
Juditnak, az egyik szobatársamnak, aki negyedik gyerekét várva megmutatta, hogy
küzdelmes utat végigjárva is mennyire jól meg lehet teremteni a boldog családi
közeget. Köszönöm Annamarinak, a másik szobatársamnak, hogy megmutatta nekem
azt, hogy igenis jó úton járok, ha elfogadással szeretettel közelítek másokhoz,
mögé nézek a dolgoknak, hiszen nem minden és mindenki az, aminek látszik (ő
éppen most szül, amihez Áldást kívánok neki). Köszönöm Nórinak, hogy az
elkövetkező hetekre utat mutatott és egyben tükröt, hogy a magamfajták is jó
anyák lesznek J
Köszönöm Zitának, Editkének,
Marcsinak és az összes osztályon dolgozó szülésznőnek és nővérnek, hogy
emberségükkel, barátságukkal példát mutatnak, hogy szakemberhiány és végtelenül
sok munka közepette is mindig van egy kedves szavuk a páciensekhez!
Köszönöm Gabi szülésznőnek,
hogy azzal, hogy rám ijesztett, megtanított arra, hogy ne hagyjam, hogy
kibillentsenek, higgyek magamban, a jóban, a megérzéseimben.
És persze köszönöm Belics
doktor úrnak (nálunk otthon csak B-Doktor :) ), aki profi szakmai munkát végezve egyben terápiás kezelést is
adott azzal, hogy beutalt (persze remélem ma hazaenged J ).
Közhely, hogy nem véletlenül
történnek a dolgok, de ha a történések hatására tényleg adunk magunknak időt
arra, hogy a dolgok mélyére, mögé nézzünk, egyre inkább látni és érezni fogjuk
az éppen megtanulandó leckénket.
Visszaszámlálás van márciusig
és egyben csak babára hangolódás és nyugalom.
Bízom benne, hogy átmentem a
vizsgán és kérem a Jóistent, hogy minden a legjobban alakuljon.
Drága Angyalka! Tudom, hogy
jól vagy és azt is, hogy érzed, hogy most már csak Rád figyelek! Nem volt
egyszerű neked sem az elmúlt két hónap. Szükséged van Rám és most már
Édesapáddal csak arra készülünk, hogy a lehető legnagyobb szeretetben és
nyugalomban várhassuk az érkezésedet. Képzeld, mindent intéz nélkülem is! Már
kész az ágyacskád, a pelenkázód, gyönyörű kis lámpák lesznek a szobádban,
kaptam apától fotelt is, és most azt szeretné, ha együtt elmennénk, hogy
vegyünk még egy-két dolgot a szobádba, hogy tényleg olyan legyen, amilyennek
megálmodtuk Neked!
Apa nagyon igyekszik és
tudom, hogy mire jössz, minden készen lesz (szerintem még a mi ágykeretünket is
megcsinálja, bár már kifejlesztettem egy tuti módszert a földön lévő
matracokról felkeléshez J )
Érzem, hogy most már nagyon
jól érzed magadat odabent, és hát szeretsz enni is, mert a napi adagom
nagyjából háromszor akkora lett, mint korábban J
Köszönöm, hogy Te jössz
hozzánk, és hogy mi lehetünk majd a szüleid! Érezd jól magadat! Mi azon leszünk,
hogy így legyen!
