Január 23-a van, és pont
tegnap beszéltük az én drága párommal, hogy hogy szalad az idő, mintha most
lett volna karácsony. Az első karácsonyunk volt a kislányunkkal és a
lakásdíszítés, sütés-főzés meghitt pillanatai után óriási boldogság volt látni
gyermekünk arcán az ünnep miatti örömet.
Már csaknem egy hónap eltelt
2016-ból. Év elején az internetet és a tv-műsorokat is elárasztották az újévi
fogadalmakkal és az évtervezéssel kapcsolatos témák.
Évek óta nem érzem már a
szilveszter jelentőségét és varázsát. Elkezdtem függetleníteni magamat a naptár
szerinti tervezéstől, lezárástól és főleg amióta Annácska megérkezett hozzánk,
sokkal jobban kezdtem figyelni magamat, szervezetem ritmusát. Nem minden nap
ugyanolyan hatékony (bár ez kisgyerek nélkül is így van :) ). Van, hogy felpörgök, mint egy duracell-nyuszi, egy
nap alatt megcsinálok annyi mindent, mint máskor egy hét alatt, máskor meg
eltelik egy-két nap, hogy lelassul minden, mást és máshogy élek meg.
Nehéz volt ezt elfogadni.
Maximalista hozzáállásom és a családból hozott aktív dolgozói, vállalkozói
minta után, mélyen belém égett az, hogy akkor vagyok hasznos/jó/hatékony/produktív/értékes/stb.,
ha folyamatosan csinálok valamit/dolgozok/tervezem a jövőmet/aktív vagyok/ stb.
Folyamatos tevékenység kényszerem volt. Minden percemben tudat alatt azt
vizsgáltam, hogy amit csinálok, az mennyire járul hozzá a jövőm építéséhez, a
céljaim eléréséhez, a fejlődésemhez.
A karrierépítés egyik óriási
veszélye és csapdája a nők egy részénél, hogy hogy szállunk ki, hogy tartunk
szünetet, mi lesz, ha lemaradunk valamiről, mintha folyamatosan egy belső erő
hajtana afelé minket, hogy „mindig” építenünk kell a karrierünket, hogy tartsunk
valami felé.
És hol marad az élet puszta
élvezete??? Hát ebben a gondolkodásmódban és életben nem volt.
Nagyon nehéz volt ettől a
gondolkodásmódtól és szokástól megszabadulnom. Nem újévi fogadalomként ment.
Nem ment egyik pillanatról a másikra. Apró pici, sokszor nagyon nehéz lépések
sorozata hozta nagyon lassan az eredményt. És ami biztos, hogy még mindig sok
munkám lesz azzal, hogy ebben a témában fejlődjek.
A legfőbb segítségem ebben az
anyává válás volt. Amikor éjszakánként 15-20-szor ! kelünk fel cicire tenni a
babát (ha mellettünk fekszik, kicsit kevésbé fárasztó :) ) , utána nem bűn
napközben egy fél órát szunyókálni, vagy aludni egyben két órát, ha a nagyi
elviszi sétálni a babát. Nem kell lelkiismeret furdalást éreznem, ha nem minden
azonnal van meg (vasalás, ügyintézés, stb.).
A társam, Feri tanított meg
arra, hogy mennyivel boldogabban lehet élni, ha felvesszük a természet
ritmusát. A galambtenyésztés során figyelve a tetteit, szavait kezdtem azt meg-
és felismerni, hogy a mai modern, rohanó világban is lehet nyugalomban,
harmóniában, sikeresen és önmegvalósítva élni, ha felvesszük a „saját természetritmusukat”.
Ő így él, és már mi is. Mindenben követi a saját ritmusát, érzéseit, és azt
gondolom ez nagyban hozzájárul ahhoz, hogy ő a legsikeresebb a saját területén
jelenleg az országban. Alázattal és szeretettel simul bele a mindennapokba, de
ugyanakkor nála tudatosabb embert még nem ismertem. Tudja és érzi, hogy mit
akar, mi a célja, hiszi, hogy el fogja érni, de az a nyugalom és harmónia ami
belőle árad össze sem hasonlítható azzal a képpel, amit a korábbi rengeteg
önfejlesztő tréning és könyv által sugallt „sikerember”-kép mutatott számomra.
A tréningek és könyvek hasznosak, én is rengeteget olvasok (a körülményekhez
képest :) ), de nem sok olyan anyaggal találkoztam eddig, melyben a technikák
gyakorlása ne vitte volna el a fókuszt arról, hogy önmagunk legyünk.
Most, hogy lassan már január
vége van, igaz, hogy szorgalmasan még tavaly év végén megcsináltam az évrendező
füzet gyakorlatait (www.yearcompass.com-ról
ingyen letölthető), de úgy döntöttem, hogy ahelyett, hogy kőbe vésve, a
jelenlegi gondolkodásommal bekorlátoznám az idei évet, csak azt tűzöm ki, hogy
életem minden egyes pillanatában hallgatok a szívemre, tisztán, nyíltan
kommunikálok minden helyzetben, felvállalva a véleményemet, és boldogan élem
meg a mindennapok örömét.
Ez nem jelent
tudatosságnélküliséget, ahogy Ferinél látom, inkább a tudatosság egy magasabb
szintjét, ami túlmutat a papírra vetett, ugyanakkor hasznos terveken, és ami
megadja az életnek azt a lehetőséget, hogy a legjobbat adja minden helyzetben.
Kőkemény tervezős
mentalitásomnak ez valami megfoghatatlan volt, de igyekeztem úrrá lenni a
tervetlenség-érzésből fakadó frusztrációmon, és lám-lám eltelt három hét az
évből, és sok-sok olyan dolog történik nap mint nap, ami egyre közelebb repíti
a kis családomat a vágyaink és céljaink felé, egyre több olyan helyzet jön,
mely megmutatja, hogy igenis képesek vagyunk bármire, és azok az emberek
maradnak és gyűlnek körénk, akik hasonlóan gondolkodva örömmel vesznek részt a
saját és mások életében is.
És ebben hol van a karrierépítés? Talán ha a szót helyettesítjük életépítéssel, akkor már azt hiszem, hogy minden pillanatában :), így átminősül az üzleti karrier fogalma is, és női szerepeink megélésével, a gyermekeinkkel töltött pillanatokkal egy olyan életet építhetünk fel, ami már túlmutat bármilyen üzleti sikeren, és aminek ugyanakkor bármilyen üzleti siker is a részese lehet.
