Női lét és a FOMO csábítása

FOMO. Azaz Fear of Missing Out, attól való félelem, hogy kimaradunk valamiből. A 21. század érdekes mentális zavarokat definiál. Ha nem vigyázunk, és túl sokat kutakodunk az új kor zavarai közt, könnyen beleeshetünk abba, hogy szépen fokozatosan kezdjük magunkon is beazonosítani a tüneteket és idővel eljutni oda, hogy önjelölt pszichológusként beteggé nyilvánítjuk magunkat.

A ki- és lemaradástól való félelem úgy tűnik nem csak az online és virtuális világ sajátja (sokan órákat töltenek közösségi oldalakon és naprakészen posztolják életük pillanatait és követik ismerőseik életét és az aktuális híreket, nehogy „lemaradjanak” valamirő), de bizonyos mértékben a női szerepek megélése során is megfigyelhető. Nem kis szerepe van ebben a társadalom által ránk kényszerített elvárásoknak, az életkorokhoz kapcsolt sztereotípiáknak.

Mert hát ugye, sokszor halljuk, látjuk, olvassuk, mondják stb., hogy egy nőnek ……, egy nőnek ebben a korban …., egy vidéki, városi, diplomás, dolgozó, babát váró, gyermekes, elvált, 30-40-50-60 feletti nőnek stb. milyennek kellene lennie, hogy kellene öltözködnie, viselkednie, kommunikálnia, karriert építenie, családod alapítania stb.

És könnyen, nagyon-nagyon könnyen bele tudunk csúszni abba, hogy az elvárásként megfogalmazott vagy sugalmazott dolgok tudatalattink mélyén raktározódva futtatják bennünk a FOMO programokat.

Gyorsan-gyorsan diplomákat gyűjtünk, nehogy lemaradjunk a versenyben, mert hát egy nőnek is meg kell állnia a helyét a munkaerőpiacon (miért enélkül nem tudná?) Gyorsan-gyorsan önfejlesztő tréningek, szemináriumok, spirituális és egyéb technikák segítségével keressük az „Igazit”, hogy prezentálni tudjuk környezetünknek, hogy nem maradtunk ám le. (És mi van, ha valakinek hosszú évek tapasztalata kell ahhoz, akár több partnerrel is, hogy megérjen egy harmonikus párkapcsolatra? ) Gyorsan-gyorsan mindenféle varázskencéket és szereket veszünk, szürrealista és extrém mozgásformákat próbálunk ki, hogy nehogy lemaradjunk arról, hogy mi is örök fiatalok, szexik, csábítók, vadmacskák, és párductestű modellek legyünk. (Mert biztos, hogy az a nőideál?) Gyorsan-gyorsan igyekszünk kismamaként is nem lemaradni az aktuális szülési és divat-trendekről, nehogy kilógjunk a sorból. (Biztos, hogy be kell dőlni a kismama-marketingnek?)

Szóval a FOMO tüneteit elég gyakran és hamar felismerhetjük női szerepeink megélése során is. Ám ami a jó hír, ha már felismertük, nem biztos, hogy „beteggé” nyilvánítva magunkat azonnal terápiára kell rohannunk. Mi van, ha csak megállunk egy pillanatra, elfogadjuk a felismerést, mosolygunk egyet magunkon, és visszahelyezkedve igazi, saját életünkbe folytatjuk tovább a mindennapokat ügyelve arra, hogy ne sodorjon el bennünket többet a FOMO-tornádó. Humorral sok minden megoldható.

Most a 30. héten tört rám is a Kórházi-csomag-FOMO. Van olyan ismerősöm, akinél a 30. héten jött a baba, és többen is javasolták már, hogy „össze kéne készítened a csomagot”. Amikor először hallottam, elég fura képet vághattam, vissza is kérdeztem, hogy milyen csomagot? Nekem akkor még természetes, ösztönös volt, hogy ha majd közeledik az idő, pár hasznos dolgot összerakok és kész. Amúgy is negyed órára van tőlünk a kórház. Életem párja meg amúgy is azonnal mindent be tud szerezni, ha kell. Miért is kéne nekem erre ráparáznom? Na aztán egyre több helyről kaptuk a Csomag-tornádót, és hát szép-nem szép, elsodort. A napokban rámtört az „Úristen mi lesz, még nincsen csomagom, és mi van, ha menni kell, és nem lehetek ilyen felelőtlen, és nem is érzem csomag nélkül biztonságban magamat, és Jézusom mindjárt hisztizek” érzés. Na még az a szerencse, hogy csak kis tornádó volt, mert az első fuvallatnál felismertem (persze ahhoz azért kellett az itthon előadott csomag-monológom, amit a párom végtelen türelemmel hallgatott végig).

Szóval nincs még csomag. És nem is lesz még. Vettünk pár dolgot már persze, de elegem van a Csomag-FOMO-ból, meg az összes női FOMO-ból is. Hiszem azt, hogy mire Angyalka érkezik úgyis minden összeáll, ő tudja, mikor akar jönni, én meg érzem, hogy még nem. Amúgy meg neki a szeretet lesz a fontos, nem az, hogy a hiperszuper szoptatós melltartót és hasleszorítós bugyit és hordom-e. Persze ezek is fontos dolgok, de úgy érzem, nem fogok semmiről lemaradni, ő sem, és minden tőlünk telhetőt meg fog kapni ahhoz, hogy csodás kis élete itt kint is elinduljon. Én is meg fogok kapni mindent ahhoz, hogy nyugalomban, szeretetben és minőségi környezetben élhessem meg a kinti együttlét minden pillanatát. Ja és még a teljes támogatást is megkapjuk végtelen szeretettel-szerelemmel-türelemmel-alázattal apukája és egyben a szerelmem részéről. Akkor meg nem mindegy, hogy miről maradunk le, és miből maradunk ki? Minden úgy jó, ahogy van. Mondják és tanítják is sokan. De hányan jutnak el oda, hogy tényleg így élik az életüket? Hányan tudják a fogyasztói társadalomban is előtérbe helyezni az igazi értékeket a FOMO-jelenség tárgyaival és történéseivel szemben?

Ha visszahelyezkedünk a saját életünkbe, lehet, hogy rájövünk, hogy tényleg az egyszerűségben van a titok, mind gondolkodásban, mind megoldásokban, mind pedig a tárgyakban. Ha pedig nőként is kipróbáljuk azt, hogy az ösztöneinkre és a megérzéseinkre hallgatunk, akkor Igazi Nővé válunk és női erőnkkel ezzel le is győzzük a FOMO-Mumust.

Drága Puncis Angyalka! Te igazi kis ösztönlényecske vagy. Van saját ritmusod, nőiességed és pontosan tudod, hogy miben akarsz részt venni és miben nem. (Ha valamiben nem, akkor olyan kemény lesz a pocakom, hogy azonnal tudom nem jó helyen vagy nem jó emberekkel vagyok, esetleg nem jó gondolatok vannak a fejemben). Őrizd meg a saját egyéniségedet, Te úgy vagy jó, ahogy vagy, emberként és Nőként is. És ha majd itt a kinti világban is elkezded járni az utadat, mi abban fogunk segíteni, hogy ebben melletted álljunk. Saját utad, saját tapasztalataid lesznek, és bízom benne, hogy jó példát tudunk mutatni arra, hogy stabil értékrenddel és hittel le tudsz majd győzni minden FOMO-tornádót!