2015. január 7., szerda

Vissza a jövőbe

29. hét. Most már látványosan hullámzik és önálló életet él a hasam. Furcsasága mellett azonban olyannyira természetes ez az egész, mintha mindig is így lett volna. Most az írás közben is nézem, hogy éppen merre mozdul el a mi kis Angyalkánk. Most éppen az esti táncóráján vesz részt ritmusos mozgásával. Általában este és éjszaka aktív (biztos készít fel a kevesebb alvásra, mert már az utóbbi hónapban elég jól hozzászoktam a másfél órás intervallumokból álló, 6-7 órás éjszakákhoz). Mondtam is az apukájának, hogy a kis Puncis biztos, hogy azt hiszi Hawaii-on van, mert általában 11-12 óra időeltolódás van most nála (nappal általában alszik).
Most élénken figyel és hallgatózik, bár a billentyűzet pötyögése nem túl izgalmas inger lehet számára. Már türelmetlen kicsit, mert várja az esti simogató-és-anya-majd-apa-masszázs programját. Most már úgy hozzászokott, hogy ha bárhol érintjük meg masszírozó mozdulatokkal a pocakomat, azonnal odaúszik, tartja a kis hátát és élvezi a finom mozdulatokat. Huncut nagyon, mert ha játszunk vele, és a másik oldalon folytatjuk, akkor azonnal átúszik oda. Az esti vizesmasszázst is imádja zuhanyozás közben.
Nem szereti viszont a tömeget, és azokat a helyeket, embereket, akik úgy érzi, már nem visznek sem engem, sem őt előre. Érdekes és hatékony kis radarként, azonnal bekeményíti a hasamat, ha olyannal beszélgetek, olyan helyen vagyok, ami az ő érzékelése szerint nincs ránk jó hatással. Felismertem és most már így ketten jól együttműködünk. Jó páros vagyunk már most, és ami ennél is fontosabb, tüneményes kis családi feeling van esténként, amikor tényleg fizikálisan, mentálisan és lelkileg is ott van velünk. Ő már velünk él. Már bemutattuk neki a családtagokat, meséltünk neki róluk. Még a kis szobájának a berendezésében is segít, hiszen saját kommunikációs nyelve van már.
Az első pillanattól kezdve, hogy kiderült, hogy ő már hozzánk érkezik (nagyjából 6 hetes lehetett akkor), mi már kész családtagnak kezeljük őt. Már 1 mm-es korában simogattuk, próbáltuk kitapintani a kis lakhelyét és beszéltünk hozzá. Nemrég elmondtam neki, hogy majd nemsokára fogunk arról beszélgetni, hogy eljön hamarosan az idő, hogy átköltözik ide ki hozzánk, de ezzel nem fog sok minden változni, sőt csodálatos dolgok várnak rá és ugyanúgy a közelünkben lesz.

Közel egy hónapja egy nagyon kedves segítő „Angyal” az életemben, Éva hozott nekem egy könyvet. Csak úgy. Szerintem valahogy érezte, hogy ez jó lesz most. A könyv Raffai Jenő Lelki köldökzsinór című könyve. Már a téma és az, hogy pszichológiai rögtön vonzott, így még aznap, hogy megkaptam el is kezdtem olvasni. A könyv a pre- és perinatális pszichológiáról és arról szól, hogyan tudjuk születendő gyermekünk életét jobbá tenni, fejlődését segíteni azzal, hogy már a várandóság ideje alatt kapcsolatot teremtünk babánkkal. Sok szülő is leírja tapasztalatát a terápiával kapcsolatban.
Amikor a könyvet elolvastam és benne lévő javasolt gyakorlatokat átnéztem, annyit mondtam gyermekem apjának, hogy nagyon jó ez az egész, de tulajdonképpen mi ezt ösztönből csináljuk hónapok óta. Érdekes volt olvasni arról, hogy azon túl, hogy magunkban is tisztázzuk az új női minőséget, az anyaságot, feldolgozzuk saját korai, esetleg születésélményünket, elbeszélgetünk a méhünkkel, a magzattal, mentális és fizikális kontaktusba kerülünk vele meditáció és masszázs által, különböző érzékszervekre ható dolgokkal fejlesztjük (zene, beszélgetés, fények, mozgás, illatok, ízek). És lám-lám, mi ezt csináljuk hónapok óta. Érdekes volt a családban először a reakció. Volt, aki azt mondta, hogy ha nem ismernélek benneteket, azt hinném nem vagytok normálisak, volt aki természetesnek fogadta. Mi azonban nem foglalkoztunk semmivel, csak ösztönösen, szeretettel már az első pillanattól kezdve készítjük fel az új családtagot a földi életére és már az első pillanattól teljes családtagnak tekintjük. Mindent megbeszélünk vele. Az örömünket, bánatunkat, az üzleti ügyeinket, a saját fejlődésünket, dilemmáinkat. És ő is velünk együtt fejlődik. Elmondhatatlan élmény, amikor apukája a pocakomhoz hajolva megbeszéli vele, hogy nagyon cuki, hogy éjszaka fent van, de neki is és anyukájának is jobb lenne, ha inkább aludna. Na hát a tegnapi éjszaka volt az első az elmúlt közel két hónapban, amit végig tudtam aludni :-) És ezek után lehet, hogy nem vagyunk normálisak (sose voltam az :-) ) De a mi kis családunk így már egy működőképes egységet alkot. Mi már most hárman vagyunk. Még azt sem zárom ki, hogy a fogantatást is ünnepelni fogjuk, nem csak a szülinapot :-) Abban is biztos vagyok, hogy mind a hárman másként fogjuk megélni ezáltal már a születést követő dolgokat is. Természetes lesz ott is minden. Nem könnyű, hanem természetes :-) Mert sokszor csak az ösztöneinkre kellene hallgatni, ami a természetben olyan jól működik, és akkor talán az életünk is könnyebb lenne. Nem olvasok fórumokat, fantasztikus tanácsokat arról, hogy mit kéne ennem, mozognom stb. Ösztönből csinálunk mindent mi hárman. És jobb így nekünk.
Megtanultam el- és befogadni a dolgokat úgy, ahogy vannak. Nem akarok tökéletes nő, kismama és anya lenni. Mert úgy vagyunk jók, ahogy vagyunk. És ha a párunk és a babánk úgy szeret, ahogy vagyunk, akkor meg már tudunk a megérzéseinkre, ösztöneinkre hallgatni, könnyebbé, jobbá tenni ezáltal a jelenünket és a jövőnket.
Drága Puncis Angyalka! Ma vettem neked, illetve együtt vettük, mert Te választottad, egy gyönyörű, rózsaszín kis takarót. Tavaszi. Mert te is tavaszi Tündérke leszel. Kis tavaszi Katicabogár, aki majd ott pihen a mellkasunkon a kis takarójában miközben ugyanúgy élvezi a hátsimogatást, mint most. Hiszem azt, hogy életedet szebbé és jobbá fogja tenni az, hogy már apró pici pontocska létedtől kezdve várunk és teljes családtagnak tekintünk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése