„Tudsz nekem segíteni?” „Persze, szívesen.” – Avagy a segítő drive esete a kihasználtsággal

„Tudsz nekem segíteni?”, „Veled szívesen együttműködnék!”, „Dolgozzunk együtt!”, „Te ehhez olyan jól értesz.”, „Nem szeretném, ha azt éreznéd, hogy kihasznállak.”, „”Van valami ötleted arra, hogy…?” „Kíváncsi vagyok a véleményedre, te mit csinálnál?”

Ezek és sok más mondat az, melyek varázserővel rendelkezve sokunknál – főleg nőknél – kiválthatják azt az érzést, melyre szolgálatkészen ugorva egy veszélyes csapdába eshetünk.

És hogy mi ez a csapda? A kihasználtság és az abból fakadó negatív érzelmi spirál.

A segítési vágyra és néha a szakmai egóra is hatva a mondat használóit szinte elsodorja az a lelkesedés, mely ilyenkor kezdetben előtör a később már magát kihasználtnak nevezett egyénen.

Mert ugye szinte kódolva vagyunk arra, hogy segítsünk másokon, ami alapjában véve egy természetes és értékrendileg is elfogadott viselkedés. Ám segítési hajlamunk sokszor olyan erős érzelmi reakcióként nyilvánul meg, melynek révén üzletileg beleeshetünk abba a csapdába, hogy ellenérték nélkül teszünk meg másoknak dolgokat, adunk tanácsot vagy szélsőséges esetben válunk mások céljai megvalósításán dolgozó igáslovakká.

Hogyan lehet felismerni azt, ha éppen ezen az úton haladunk?

Először is érdemes végiggondolni, hogy a fent idézett mondatokra milyen reakciókat adunk. Ha végig gondolva múltbeli tapasztalatainkat arra jutunk, hogy szinte azonnal – akár a szenvedélyes lelkesedést is megélve – a másik rendelkezésére állunk, akkor nagy a veszélye annak, hogy önmagunkat utólag már nem kívánatos helyzetbe sodorjuk.

Ha már benne vagyunk bizonyos akár üzleti, baráti folyamatokban, nézzük meg, hogy a „segítségünk” valóban időszakos, szükséges az adott helyzetben vagy kezdünk egy spirálba bekerülni, ahol folyamatosan igénybe veszik (vagy rendelkezésre bocsátjuk) időnket, energiánkat, tudásunkat.

Ha sokszor fog el minket az az érzés, hogy a végzett tevékenységért „mások pénzt kapnak”, akkor szinte biztosak lehetünk abban, hogy túl vagyunk már az önzetlen segítségnyújtás határán és szépen belesétáltunk a saját vagy a kihasználó által teremtett számunkra már kellemetlen helyzetbe.

A későbbi helyzetekre felkészülve érdemes megnézni azt is, hogy milyen jelei lehetnek annak, ha valaki kihasznál másokat. Ezt tudatosítva már felismerhetjük a vészjósló helyzeteket és némi önismerettel felvértezve és hatékony kommunikációt alkalmazva megvédhetjük magunkat.

Az egyik tipikus jel a kihasználó viselkedésében, hogy hajlamos a kommunikációjában ledegradálni saját magát, a tevékenységét, hogy ezzel a segítő szándékot kiváltsa.

Sokszor előfordul, hogy a másik felet magasztalják („te ezt is tudod?”, „de jó, hogy ebben is ilyen ügyes vagy”, „hatalmas tudásod van” stb.) ezzel annak ego-jára hatva, ami által kiváltódik egy bizonyítási vágy a másik félben, így fentiek igazolására azonnal cselekedni kezd.

Az adás-elfogadás egyensúly témakörével sok esetben találkozhatunk. Egy stabil értékrendű ember tisztában van azzal, hogy tud adni, önzetlenül is, és tud elfogadni is. 

(Fontos megkülönböztetni az önzetlen segítséget - amit belső emberi indíttatásból önszántunkból, nyújtunk - attól, amit fentiek alapján kihasználásnak nevezünk. )

Üzleti könyvekben gyakran előforduló instrukciók, hogy először adj, mindig adj többet, mint amit te kapsz. Nem az elvekkel van a probléma, hanem azzal, ha az adás mögött „elvárják” az ellenszolgáltatást. Mert ilyenkor az, aki kap, a hála helyett lelkiismeret-furdalást érezve görcsösen azon fog dolgozni, hogy viszontadjon, legalább a kapott értékben. És ez egy olyan kör, amiből nincs kiszállás, hacsak fel nem ismerjük, hogy mi van a függöny mögött.

Miért is hagyjuk mindezt?

Tegyük fel magunknak a kérdést, hogy becsüljük-e magunkat annyira, hogy tudjuk a saját értékünket emberileg és anyagilag is (üzleti szolgáltatások, tudás átadás esetén)? Képesek vagyunk-e arra, hogy kiálljunk saját magunkért, az időnkért, energiánkért, pénzünkért, és belső és anyagi értékeinket ismerve meg merjük-e kérni ennek az árát vagy merünk-e nemet mondani?

Merünk-e úgy kiállni magunkért, hogy adott esetben ezzel a másik féllel való baráti vagy üzleti kapcsolatot kockáztatjuk? (Korrekt üzleti kapcsolatokban ugyanakkor elő sem fordul, hogy a másik fél ne adna ellenszolgáltatást automatikusan az elvégzett munkáért vagy kért segítségért, illetve nincs túllépve az a bizonyos határ)

Hogyan is kezeljük mindezt?

Elsősorban ismerjük fel, ha rendszeresen ilyen helyzetekbe keveredünk. Érdemes fentiek alapján végiggondolni, hogy azok, akik eddig kihasználtak bennünket, hogy kommunikáltak, hogy viselkedtek.

Majd ezt követően – ahogy a régi bölcsesség mondja: azt használják ki, aki hagyja magát – kezdjünk el változtatni viselkedésünkön.

Érdemes tudatosan figyelni arra, hogy ha valaki segítséget kér tőlünk, vagy együtt dolgozunk vele, hogy a pontos kereteket már az elején meghatározzuk.

A keretek vonatkozhatnak időre (mennyi időm van segíteni), témára (miben fogok segíteni, együttműködni, együtt dolgozni), pénzre (mindezt mennyiért teszem). 

Ha a keretek pontos meghatározás előre nem történik meg, az esetek döntő többségében később már nagyon nehéz vagy szinte lehetetlen konfliktus, és rossz érzések nélkül kezelni a helyzetet.

Ha segítő, tanácsadó szakmában tevékenykedünk, akkor pedig érdemes tisztázni a másik féllel, hogy az általa felhozott téma már a szakmánkat érinti, szívesen segítünk neki és várjuk szeretettel egy konzultációra/ülésre stb. egy előre megbeszélt időpontban.

Szakmai életünkben a személyes márkaépítésben egy fontos pont, hogy MI döntsük el azt, hogy kinek adunk ingyen tanácsot, segítséget, terméket stb.

Az objektivitás és a helyzetek saját magunkban való megérlelése (alszunk rá egyet) még inkább segíthet abban, hogy megtaláljuk életünkben az egyensúlyt az önzetlen segítségnyújtás és a szolgáltatás-ellenszolgáltatás közt.