Gyógyulás a gyászból

Van most egy segítő Angyalbarátnő a közelemben (hárman vannak összesen, de ő most szállt vissza korábban összetört, de azóta megerősödött angyalszárnyain az életembe). VéÁgi én csak így hívom. Sok-sok évvel ezelőtt, nagyjából 2008 környékén ismertem meg őt. Akkoriban felfelé ívelő karrieremben a köznapi értelemben vett siker (szakmai sikerek, hírnév, pénz, anyagi javak stb.), a rám nehezedő folyamatos teljesítménykényszer látszat-magabiztossá és eléggé keménnyé tett. Ági, a maga nyugalmával, szeretetével és bölcsességével ugyanabban a közegben próbált érvényesülni, ahol nekem kizárólag a nőies külsőbe rejtett erőteljes „elférfiasodásom” biztosította a „túlélést”.

Érdekes, ha olyan vállalati kultúrába kerülünk rejtett belső értékeinkkel, ahol kimondva, kimondatlanul a karrierlétrán való felfelé menetelést és az anyagi gyarapodást „díjazzák” csak.

Mindkettőnkre máshogy hatott ez a közeg, a közösen megélt élmények azonban egyre közelebb hoztak minket egymáshoz.  Titokban találkoztunk, és lassan, fokozatosan kialakult az a bizalom, mely egy igaz barátság alapját tudja ma már képezni. Akkor, abban a közegben, ami az illúzióként elénk festett ideális jövővel kecsegtetett még azt is elfogadtuk, hogy egy hibás értékekre épülő vállalati kultúra már kezdi a magánéletünket is beszabályozni.

Ebben a kultúrában nem nézték jó szemmel a kollégák közti akár baráti viszonyt is, kívülről azonban úgy tűnt itt mindenki mindenkivel jóban van.

Életem akkori szakaszában a gyorsan bekövetkező értékválság közepén Ágival közösen egymást támogatva tudtuk belső értékeinket a lehető legjobban kimenteni abból, ami már nem vitt előre minket.

És hogy jön ez most ide? Hát úgy, hogy Puncis Angyalka érkezésére készülve most szembesültem azzal, hogy akkori értékválságom által átélt mély fájdalmam még ott rejtőzik egy lelakatolt kis dobozban a szívem mélyén.

Társadalmunk nem arra szocializál legtöbbünket, hogy ha veszteség, fájdalom, gyász ér bennünket, azt megéljük, kimutassuk és feldolgozzuk. Sokkal könnyebb azt az utat választani a megélőnek is, hogy mintegy gyors gyógyulás ígéreteként a szőnyeg alá söpri, lezárja a fájdalmas dolgokat és látszatjóllétet magára erőltetve , „minden ok, persze”, „húú nagyon jól vagyok, és megyek előre” belső hanggal még mosolyt is erőltet az arcára az ajtón kilépve, nehogy mások észrevegyék elgyengülését, fájdalmát, sebeit. Persze a másik oldalon legtöbbször meg sem kapná az együttérzést, hiszen kevesen vannak, akik a fájdalmat, veszteséget átélőt támogatóan tudják kezelni. Legtöbbször a „meglátod, minden jó lesz”, „semmi baj, te úgyis erős vagy” és hasonló jótanácsokkal látjuk el egymást, még inkább növelve ezzel a belső fájdalmat.

Hát engem sem arra szocializáltak korábban, hogy mutassam ki az érzéseimet. A családunkban soha nem beszéltünk érzésekről, és a veszteség megélést egyáltalán nem tudtuk kezelni. Nem hibáztatom őket, a szüleim sem tanulták ezt, ahogy én is most ismerkedem azzal, hogy dolgozzam fel a lelakatolt dobozok tartalmát.

A 2008 utáni időszak erőteljes belső munkája hozta azt a sok-sok technikát az életembe, melyek lassú lépésenként építették és hozták elő valódi énemet. Ez a módszer is ilyen lesz :-)

Ági veszteség feldolgozással foglalkozik. Az utóbbi években tapasztaltam, hogy az önismereti és coaching technikák közül a legegyszerűbbek működnek a legjobban. Ebben a módszerben sincs semmi ördöngösség, egyedül is végigcsinálható, bár egy segítő – akár képzett tanácsadó- barát biztos, hogy sokat lendít a folyamaton.

Hat alkalom szükséges ahhoz, hogy végigmenjünk a teljes folyamaton. Áginak már írtam, hogy készen vagyok az első házi feladatokkal :-) … és túl vagyok két nagy bőgésen is.

Kedves Puncis Angyalka, anya ezt érted is csinálja, szeretném, ha a múlt fájdalmaitól felszabadulva, teljes boldogságban és szeretetben várhatnánk téged apukáddal. Ő nagyon megértő velem, tudja, hogy mit vállaltam most ezzel a folyamattal, és teljesen mellettem áll. Ma is nagyon megölelt és sok-sok puszit adott nekem is neked is, hogy megnyugtasson bennünket. Fáj most a lelkem még, de már csak a felszakított sebek miatt. És tudod milyen az, ha kitisztítunk egy régi sebet? Tisztán, újonnan fog begyógyulni. Először nagyon fájdalmas, de megéri, hidd el. A sebhely pedig Téged is és engem is fog emlékeztetni arra, hogy tanuló és gyógyuló lelkek vagyunk, képesek vagyunk hibázni, megélni a fájdalmat, és utána feldolgozni azt, hogy az abból szerzett tapasztalatokkal magunkat és másokat is gazdagítsunk!

Ági, te is az Angyalkák közé tartozol :-) Látom, hogy mennyit változtál, dolgoztál magadon, és azt is, hogy megélt fájdalmaid mögött ott ragyog már nagyon fényesen az, aki vagy! Alázattal mész az utadon, és végtelenül hálás vagyok, hogy ennek most része lehetek.